Az átalakulás szimbóluma (ÖM 5)
13 980 Ft
Az átalakulás szimbóluma (ÖM 5)
A C. G. Jung Összegyűjtött Munkái című sorozat ötödik kötete a szerző egyik legfontosabb és legúttörőbb írását tartalmazza annak teljes és végleges formájában. Az első változat még 1911-ben jelent meg, és azt Jung többször is átdolgozta: számos új bekezdést toldott be – másfelől viszont egész oldalakat is törölt –, módosításokat eszközölt és kiegészítéseket írt szinte mindegyik bekezdéshez. Stiláris szempontból a szöveg egyszerűbbé és tömörebbé vált. Jung mellőzi az egykori pszichoanalízis és pszichiátria szaknyelvét: személyesebbé válik, kora előrehaladtával pedig kifejezésmódjában is körültekintőbb, értékeléseiben visszafogottabb, „békésebb” lesz; másfelől viszont annál határozottabban él saját, időközben jól bevált fogalmaival (mint archetípus, animus–anima, árnyék, Selbst stb.), megvilágítja ezeket és általuk munkája tárgyát is.
„Lehetetlennek vállalkozásnak bizonyult, hogy megtartsam 1912-es stílusomat, számos olyan dolgot kellett ugyanis bevennem munkámba, amit csak évtizedekkel később fedeztem fel. Megpróbáltam mindazonáltal – egy sor radikális beavatkozás ellenére is – a lehető legtöbbet meghagyni az eredeti építményből, hogy a korábbi kiadásokkal való folytonosságot megőrizzem. A jelentős változtatások ellenére sem állíthatjuk, hogy ezáltal más könyv jött volna létre. Ez már csak azért is kizárt, mert a munka egésze tulajdonképp mindössze egy skizofrén prodromális stádiumra vonatkozó gyakorlati elemzéshez készült. Ezen eset szimptomatikussága úgyszólván Ariadné fonalaként vonul végig a jelképszerű párhuzamok labirintusán, vagyis olyan amplifikációkon, melyek az archetipikus összefüggések értelmének megállapításában nélkülözhetetlenek. Az ilyen párhuzamosságok kidolgozása fölöttébb helyigényes, ennélfogva az esetábrázolások a nehezebb feladatok közé tartoznak. Ez azonban a dolog természetéből fakad: minél mélyebbre hatolunk, annál szélesebb az alapzat – éppenséggel nem keskenyedik el és végződik csúcsban, mint például a pszichés traumák esetében. Az effajta elmélet tehát a traumatikusan érintett lélek olyan ismeretét feltételezi, mellyel senki nem rendelkezik, míg nem mélyedt el a tényleges tudattalan kutatásának fáradságos munkájában. Ehhez viszont terjedelmes összehasonlítási anyag is tartozik, ahogyan azt az összehasonlító anatómia sem nélkülözheti. A szubjektív tudattartalmak ismeretének birtokában azonban még semmit sem tudunk a pszichéről és annak tényleges »földalatti« életéről. A kutatómunkához – mint minden tudományban – a pszichológiában is meglehetősen széles körű ismeretek szükségeltetnek; jelen esetben tehát a neurózispatológia és neuróziselmélet felületes ismerete messze nem elégséges, mivel ez az orvosi szakterület csak a betegséget tartja számon, míg magáról a beteg lélekről semmit nem tud. Jelen könyvvel tehetségem szerint ezen az áldatlan helyzeten kívántam segíteni – egykor és ma egyaránt.”
(Részlet Jungnak a negyedik kiadáshoz írt előszavából)

A vásárlás után járó pontok:
280 Ft
Adatok
ISBN
9789632449043
Szerző
C. G. Jung
Fordító
Sára Balázs
Kötésmód
Keménytáblás, Védőborítóval
Méret
160x230 mm
Oldalszám
608
Megjelenés
2018
Szerkesztette
Kis Kós Antal
Cikkszám
9789632449043
Csomagajánlatok
Hasonló termékek