Az este kín

„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked.” – idézi a Bibliát a regény tízéves főszereplője, Jas, aki sosem veszi le piros kabátját, még éjszaka sem. A kilencvenes és a kétezres évek fordulóján járunk, a szüleivel és két testvérével egy északholland faluban élő kislány beszéli el a család mindennapjait: miután legidősebb fiukat egy tragikus balesetben elveszítik, az amúgy is érzelmileg sivár, a kegyetlenségig tekintélyelvű, bigottan vallásos szülők egyre távolabb kerülnek a valóságtól és még élő gyerekeiktől. Az egyetlen kommunikációs csatorna közöttük a fizikai és verbális erőszak, gyengédségnek nyoma sincs; a beszéd, a szavak is hiányoznak, és ez okozza a legnagyobb sérülést: „Egyszer sem beszéltünk arról, mi történt nálunk otthon.” Szegénység, éhség és magány, testi-lelki megaláztatások, büntetések – a gyerekek nap mint nap a túlélésért küzdenek, és arról álmodoznak, hogy egy nap elhagyják a falut, és átjutnak a tavon, a „túlpartra”.

A holland szerző, Marieke Lucas Rijneveld regényének narrátora egy kiszolgáltatott gyerek, aki nagyfokú érzékenységgel és naturalisztikus nyerseséggel számol be mindarról, amit átél és lát – a kegyetlen valóságot átszövő groteszk fantáziavilág bontakozik ki a beszámolójából. A szociografikus és lélektani értelmezésre egyaránt lehetőséget adó, traumairodalomnak is nevezhető történet az utóbbi évek legmegrázóbb alkotása

A könyv 2020-ban elnyerte a Nemzetközi Booker Díjat.