Kérdése van? Írjon nekünk! info@oxfordcorner.hu

Ösztönző állam - hatékonyabb vállalatok
Ösztönző állam - hatékonyabb vállalatok
9 920 Ft

Ösztönző állam - hatékonyabb vállalatok

„Ajánlom e tanulmánykötetet mindazoknak, akik nemcsak arról szeretnének többet tudni, hogy mit jelent az ösztönző állam, s milyen elvek mentén, milyen törekvéseket érvényesít a gyakorlatban, hanem arra is kíváncsiak, hogy minderről miként gondolkodnak azok, akiknek a felelősség és a cselekvési lehetőség jut a maguk területén. A kötet szerzői, nemkülönben szerkesztője olyan emberek, akik nemcsak gazdag tudományos-szakmai pályát, kutatói, egyetemi oktatói hátteret mondhatnak magukénak, hanem a szak-, illetve a monetáris politika formálásában, az állami ellenőrzés csúcsán, a nagyvállalati irányításban, a kutatóhálózati munkában vagy éppen a gazdaság szereplőinek képviseletében töltenek be meghatározó pozíciókat. A szerzők nem külső szemlélőként, a távolságtartás pozíciójából - és biztonságából - fogalmazzák meg véleményüket, hanem meggyőződéssel, felelősséggel érvelnek az általuk irányított és képviselt fórumok, intézmények törekvései mellett. A »jó állam«, a (felelős) »jó kormány« 2010 óta a gazdaságpolitikában is érvényesülő koncepciója - a »magyar modell« - igaza és sikere mellett.
9 920 Ft
A vásárlás után járó pontok: 198 Ft
Részletek
ISBN: 9789634545477

 

Kiadó: Akadémiai Kiadó

 

Szerző: Parragh Bianka
Adatok
Cikkszám
9789634545477
Hasonló termékek