Reggelre megöregszünk

Az idő minden és alig van belőle. Múlását csak az ember számolja. Csak térbe vetítve, átviteleken át ragadhatja meg. Pillanatokra az elillanót. Turczi István verseiben is csak megvillanhat az égalján, s a fájdalomban, mások szavain és a zúzmarás ezüstben, a víztükör és az ég kegyes kékjében, Vas István süllyedő világából kiemelkedő versein, Zelk koppanó botján, Tandori utolsó skiccein, Borbély Szilárd mindenjében és semmijében, a megírt és a megíratlan hallgatásban. Azok arcán és árnyékán, akik tanúságot tettek a múlásról. A Reggelre megöregszünk a szép élet élvezetének és gyászának kötete. A költőtársak, mesterek és volt barátok emlékezetének lírai megidézése közösséget teremt. Az ékesen szóló halandók elégikus-melankolikus „hozzászólását”. Mihez is? Ahhoz a leleményes értékőrzéssel alakított szólamhoz, amely megerősíti, hogy az idő romjai között „semmi sem szűnik meg, / ami igaz volt valaha”.

Szirák Péter
"Ki tudná felidézni Heraklész arcát,

amikor az isteni Athéné átadta neki

az ambróziát? És a mozdulatból sem

maradt más, csak az a finom remegés,

ami a versé."